A botanikusok élő kövületnek tartják a

Ginkgot,

amely 150 millió évvel ezelött az északi féltekén mindenütt honos növény volt.

A legutolsó jégkorszakot csak a Kínában élő egyedek élték túl.

A legenda szerint kínai és tibeti szerzetesek ismerték fel a gyógyhatásait és kezdték el termeszteni. A mai napig itt élnek a világ legidősebb Ginkgo fái. Shanxi tartományban található az egyik legöregebb fa, amit állítólag maga Lao Ce ültetett.

Tradicionális Kínai Medicina a hosszú élet és a megvilágosodás szimbólumának tartja, a mágusok szerint pedig a fa segítségével könnyebb a spirituális világokkal való kapcsolatfelvétel.

Gyógyászati felhasználása széles körű volt abban az időben: elsősorban légúti problémák (pl.: hörgőgyulladás, asztma) illetve a húgyutak és nemi szervek gyulladásainak kezelésében alkalmazták.

A levél alakja a központi idegrendszerre emlékeztet: a két karéj a jobb és a bal agyféltekét, a szár felé keskenyedő levélrész a közti agyat és a nyúlt agyvelőt, a szár pedig a gerincvelőt „formálja“ meg.

Ezen alaki hasonlósága miatt használjuk manapság elsősorban az idegrendszeri betegségek gyógyítására: az agyi vérkeringési zavarok megszüntetésére, az időskori elbutulás és a Parkinson kór megelőzésére, a feszültségek és a depresszió oldására.

Ezeken felül alkalmazhatjuk szív- és érrendszeri betegségek esetén /például: magas vérnyomás, koszorúér szűkület) és az emelkedett koleszterinszint csökkentésére.

Dr Földes László